27.rész

Sziasztok! NE felejtsétek még mindig lehet trendelni, bár kicsit meglep, hogy még nem vagyunk a világtrendek között, és el szomorít :( Jó lenne ha ellátogatna hazánkba a One Direction! Bár elég kicsi ennek az esélye:(  
Trend:  #HungaryNeedsTMHTour Ne felejtsétek le a csillagot!  

27.rész:
- Na tehát, elmentem Daniellehez, kiszálltam az autóból, de Harry írt egy SMS-t, hogy kiborultál. Vissza akartam szállni az autóba, de akkor Danielle kiugrott a házból, elém szaladt, a nyakamba ugrott, és megcsókolt. – szavai késként érkeztek meg a szívembe. Ezt észrevette, és várt egy kicsit, hogy feldolgozzam. Láttam az arcán, hogy nehéz neki erről beszélnie, de folytatta: Valószínű készült rólunk pár fotó, holnap lesz pár újság, amik velünk fognak foglalkozni, és azzal, hogy mi ismét egy párt alkotunk, persze ezt a következő interjúkon tisztázni fogom. Amikor eljöttem, ismét megcsókolt, de megígérte, hogy békén hagy. – hajtotta le fejét. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Sosem voltam ilyen, sosem sírtam, vagy csak nagyon ritkán, amióta Londonba vagyok elég sűrűn sírok. Liam észrevette könnyem, és lecsókolta arcomról, derekamat átkarolta, arcomat fürkészte szemeivel. Fejemet oldalra hajtottam, nem tudtam mit mondhatnék. Nem szóltam semmit. Kezünk még mindig egybe volt fonódva. Elvenni semmiképp nem akartam. Nem érdekel, hogy megcsókolta, jobban fáj, hogy holnap mindenhol azt fogom látni, hogy a volt barátnőjével együtt vannak. Közelembe jött, és átkarolt, jó szorosan. –Nem akarlak elveszíteni. –suttogta fülemben. Hideg is kirázott mikor ajkai közül kiáramló levegő csiklandozta nyakam. –Nézz, rám kérlek! –kérlelte. Vágj pofon, dobj ki, de ne tedd meg, hogy nem nézel rám. Hallottam hangján, hogy megbánt mindent. Talán azt is, hogy elmondta. Fejem felé fordítottam. Barna íriszei azonnal fogságba ejtettek. Kérlek, mondd el, mit gondolsz most. - Fáj, fáj, hogy holnap akárhova megyek, belebotlok egy újságárusba, és a volt barátnőddel fogsz enyelegni rajta. –Enyelegni?- hisz te is tudod, hogy nem enyelegtem! –emelte fentebb a hangját, de én megtartottam a nyugodtságom. Nem vagyok egy idegbeteg ember, szüleim sem azok. Tudok reagálni dolgokra kiabálás nélkül is.
- Én tudom, és még 6-an rajtunk kívül. –jelentettem ki. Ami reakciót kaptam, azt pont most nem vártam. –Tudod mit, hagyjuk ezt! Nem bízol bennem, ennek semmi értelme nincs. –tépte ki ujjait az enyémből, felállt, és kiviharzott az ajtón. Gratulálok Szandi! Ezt elintézted…- motyogtam magamnak. Hallottam a lenti ajtó csapódását, ami jelezte, hogy Liam kilépett a házból. Elkezdtem sírni, bementem a fürdőmbe, lerogytam a hideg csempére, átkaroltam térdemet, és úgy zokogtam. Fél óra múlva, elegem volt ebből a szánalmas cselekedetből. Szakítottunk, ez az egész nem is létezett sosem. Ki tudja, most is kihez ment. Odamentem a kagylóhoz, megmosakodtam, felnéztem a tükörbe, ám nem az a lány nézett vissza, aki szokott. Sehol a mosolygós arc, csak bánat, és szomorúság, nagy krokodilkönnyekkel megspékelve. Kirántottam a fürdőszoba ajtót. Szekrényem aljáról elő halásztam a bőröndömet. Letettem ágyamra, kinyitottam szekrényem, és amit fontosnak találtam ruhát beledobáltam. Anyáék még az utunk előtt adtak nekem bankkártyát, mindig utaltak rá pénzt. Tudtam, hogy van, annyi pénzem, hogy tudjak egy repülőjegyet venni az összegből. Felhívtam a repülőteret. Szerencsére a repülőn volt még hely. 3óra múlva indul. Nem várhatok, még 3 órát. Nikol is hazaérhet. Lerángattam bőröndöm a lépcsőn. Bementem a konyhába leültem levettem egy darab papírt a noteszból, majd írni kezdtem:

„Szia, Nikol!
Mikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek itt. Nincs itt keresnivalóm, hazamegyek. Keresztanyukám biztos befogad. Örülök, hogy megtaláltad számodra azt az embert, aki vigyáz rád, megóv mindentől, legyél vele nagyon boldog! Lehet, sose fogjuk egymást látni többé, de ki tudja, mit hoz a jövő. Ne aggódj értem, én jól vagyok. Liamot se hibáztassátok a dolgokért! Sose felejts el, ennyit kérek! Szeretlek drága Hugicám!
Ui.: A másik levelet, kérlek, add oda Liamnak!

 Elővettem egy ujjabb lapot, kerestem hozzá egy borítékot. Körmölni kezdtem a levelet:

Drága Liam!
Ne haragudj, kérlek rám! Nem akartalak megsérteni. Nem voltunk egymáshoz illők. Nem is tudom, hogyan gondolhattam, hogy egyszer mi normális párkapcsolatba tudunk élni. Ez azért kicsit vicces, nem?! Hónappal ezelőtt azt sem mertem elképzelni, hogy találkozok veletek, minden vágyam az volt, hogy egyszer egy koncertre eljussak, és koncert helyett inkább összebarátkoztam 5normális fiúval, már meg sem akartam ismerni, a másik arcotokat. Mindegyikőtöket megkedveltem, de valahogy irántad mégis többet éreztem, és érzek is. Szívemben, és gondolatomban folyton te jársz. Megpróbáltál szeretni, de én nem bíztam benned, ez csak az én hibám, én hibám, hogy tönkrement a kapcsolatunk. Szeretlek még mindig! Ez még jó ideig így is fog maradni, de megteszek mindent, hogy eltűnjön ez az érzés. Ne hibáztasd magad, hogy elmentem, ez az élet nem nekem való. Ugyan nem áltathatjuk magunkat, én csak egy magyar lány vagyok, aki a szüleivel alig van együtt, mert az apja az országokat járja, az anyja, meg kórházba ápolónő. Neked egy olyan lány kell, mint Danielle, menj vissza hozzá, élj vele együtt, tudom, hogy nem közömbös számodra. A beszélgetésünket, és engem is felejts el, ha a levelet elolvastad tépd szét! A fiúkat ölelem! Kívánok nektek óriási sikert az életben!”

Összehajtottam gondosan beletettem a borítékra, majd ráfirkantottam „Liamnak”. Felvettem a telefonom, hívtam egy taxit. Sírtam fájt ez az egész, ami történt. A telefont letettem az asztalra a levelek mellé, és ott hagytam. A taxi perceken belül a házunk előtt ált. A sofőr kiszállt, betettem a csomagom a hátuljába, elmondtam, hogy a repülőtérre akarok menni. ¾ óra múlva, már a reptérnél parkolt le. Bementem, oda mentem a kasszához, ahol nem voltak sokan. Felvettem a jegyem. Még volt 2óra hossza az indulásig. Leültem egy székre elővettem a laptopom. Felmentem a közösségi oldalakra. Kiírtam, hogy sajnos meg kell szüntetnem a profilom különböző okok miatt. Majd töröltem magam facebookról is, és twitterről is. Egyetlen egy közösségi portálom maradt meg az IWIW. Ezt azért nem szüntettem meg, mert ide sose járok. Csináltam, egy új email címet is. A régire nem szándékoztam felmenni. Tudtam, hogy Nikol ott is írogatna. Lecsuktam a laptopot, elraktam, majd elkezdtem gondolkodni, hogy mit fogok kezdeni újra Magyarországon. Keresztanyu Székesfehérváron lakik. Tehát oda kell mennem. Kigördült könnycseppeket a hosszú pólóm ujjába töröltem.
- Megkérjük kedves utasainkat, hogy Londonból Magyarországra tartó járatunkra kezdjék meg a felszállást. Ezt még elismételte jó párszor. Átmentem a kapun, egy hosszú folyosó vezetett a géphez. Odaértem felszálltam rá, és leültem a helyre, sírás nem akart alábbhagyni, ezért kértem egy pohár vizet. A fejem is elkezdett fájni. Kértem fájdalom csillapítót.
- Megkérjük kedves utasainkat, hogy csatolják be magukat, a felszállást hamarosan megkezdjük. Rá egy 10percre már a levegőben voltunk.