Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Jövőhéten nem lesz rész, ez már szinte biztos. Ma még lehet, hogy felteszem ennek a folytatását!:) Puszi! Sziasztok! Jó olvasást!
31.rész: (3 héttel később)
Telik az idő, de a sebek a szívemen nem gyógyulnak,
bár már eljutottam odáig, hogy keresztanyám előtt nem sírok, de este elalvás
előtt mindig bőgök. Ha a TV-ben bármilyen One Directionos dolog megy, inkább
kikapcsolom. Nikol néha ír SMS-t, amire én kértem meg, hogy írja le, hogy van,
mi újság van Harryvel, és vele. Néha a fiúkról is ír, de ez alól Liamot
kihagyja.
Úgy döntöttem, hogy mivel ma 100ágra süt a nap, elmegyek vásárolni, addig is lefoglalom magam, és nem agyalok Liamon. Első utam, egy cukrászdába vezet, rendelek magamnak egy 3 gombócos fagyi kelyhet, majd tovább állok. Bemegyek a plázába. Mindenféle ruhát összevásárolok, majd legvégül benéztem kereszt anyuhoz a könyvesboltba.
- Szia, hát te?
Úgy döntöttem, hogy mivel ma 100ágra süt a nap, elmegyek vásárolni, addig is lefoglalom magam, és nem agyalok Liamon. Első utam, egy cukrászdába vezet, rendelek magamnak egy 3 gombócos fagyi kelyhet, majd tovább állok. Bemegyek a plázába. Mindenféle ruhát összevásárolok, majd legvégül benéztem kereszt anyuhoz a könyvesboltba.
- Szia, hát te?
- Eljöttem kicsit otthonról. Reggel óta furát
érzek, el kell foglalnom valamivel magam.
- Mi az, hogy furát érzel? Már csak 2,5 heted maradt.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Megzavarva az eszmecserénket. Nikol neve villog a kijelzőn.
- Mi van már? –szólok bele türelmetlenül
- Szandi ide kell jönnöd! Azonnal! –hallottam, hogy barátnőm zokog.
- Mi? Mi a fene, történt?
- Liam…- mondta, de a fiú nevének a végét nem hallottam. A szívem a torkomban dobogott
- Mi van vele! Nikol mond már!
- Kórházban van!
- Mi az, hogy kórházban van? Ne hülyéskedj! Ez nem vicces!
- Mi az, hogy furát érzel? Már csak 2,5 heted maradt.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Megzavarva az eszmecserénket. Nikol neve villog a kijelzőn.
- Mi van már? –szólok bele türelmetlenül
- Szandi ide kell jönnöd! Azonnal! –hallottam, hogy barátnőm zokog.
- Mi? Mi a fene, történt?
- Liam…- mondta, de a fiú nevének a végét nem hallottam. A szívem a torkomban dobogott
- Mi van vele! Nikol mond már!
- Kórházban van!
- Mi az, hogy kórházban van? Ne hülyéskedj! Ez nem vicces!
- Szerinted
azért bőgök, mert hülyéskedek?
- Kérlek Nikol, mond, hogy nem igaz! Mi történt vele? Mond már!!
- Autóbaleset…- eddig a mondatig bírtam én is. A könyvesbolt közepén rogytam össze, és kezdtem sírni. A telefon kiesett a kezemből. Kereszt anyu leguggolt mellém.
- Héj Alexandra, mi van? Mi történt? Anyáddal van valami?
- Nem!
- Akkor, mi történt? Mond már te lány!
- Liam autóbalesetet szenvedett. –mondtam egyre erősebben sírva. Levegőt kapkodtam, aminek az lett a vége, hogy elsötétült minden. Arra keltem, hogy valaki pofozgat. Egy fehér szobában voltam, amit gyorsan megállapítottam, hogy egy kórterem. Kereszt anyu ül az ágyam mellett. Egy orvos jött be!
- Jó napot kisasszony! Hogy van?
- Jól, de nekem el kell mennem. Azonnal el akarok menni, nekem Londonba kell utaznom!
- Holnap reggel engedjük ki, addig jobb lenne, ha megnyugodna.
Felkeltem az ágyból, szerencsére nem voltam rákötve semmire. Odasiettem a szekrényhez, amiben a ruháim lógtak, és elkezdtem felvenni.
- Nem hallottad, hogy nem mehetsz! Bajod eshet!
- Nem érdekel! Liammal kell lennem, szüksége van rám. –folytak végig forró könnyeim az arcomon. Szemem, már égett a sós könnyektől.
- Elmegyek veled akkor.
- Induljunk már.
- Alá kell írnia pár papírt, hogy saját felelősségre hagyja el a kórházat. Adok azért egy fél levél nyugtatót. Ne, hogy megtörténjen megint az ájulás. Azért ájult el, mert hirtelen nem jutott elég levegőhöz a tüdeje.
- Nem neki kellene ott feküdnie. –mondtam nyöszörögve.
Aláírtam a papírt, hazamentünk, bepakoltam a bőröndömbe, azonnal a repülő térre indultunk. Szerencsére kaptunk a járatra jegyet, ami fél óra múlva indul Londonba.
Liam szemszöge:
Úgy döntöttem, hogy a forgatásról egyenesen Daniellehez veszem az irányt, és visszakönyörgöm magam. Bedobtam a táskám a hátsó ülésre, beültem beindítottam a motort, és elindultam, elég messze van Danielle háza a forgatás helyszínétől.
Hol a csodába van az, az üveg? Turkálok az ülés alatt, majd egyszer elsötétül minden, és csak egy hangos dudaszót hallok.
Nem sokkal rá csomó embert érzek magam körül, ki akarom nyitni a szemem, de nem megy. Valami gép csipog, sírást is hallok. Mi történik? Hol vagyok? Mért nem tudom megmozdítani a kezem? Hall valaki? Itt vagyok! Segítsetek. Most hova megyünk? Miért mondja azt mindenki, hogy életveszélyes az állapotom? Mik ezek a bökések a karomon? Mi történik? Nagy fénynyaláb világít a szemem.
- Mr. Payne kérem, ha hall próbálja megmozdítani a kezét!
Erőlködtem, de semmi.
- Mr. Payne kérem, ha hall, szorítsa meg a kezem! –szólított fel újra. Éreztem ujjait
a tenyerembe, de nem bírtam megmozdítani a kezem. Én akarom, de nem megy. Mi történt?
- Kómába esett. –jelentette ki egy dörmögő hang.
Hogy mi? Az meg mit jelent.
- Mondja meg a hozzátartozóinak.
Ajtócsukódást hallottam. Valószínűleg egyedül maradtam a szobámba.
Mikor leszállt a gép, azonnal hívtam Nikolt.
- Nikol, hol vagytok?
- A Royal Brompton kórházba!
- 10 perc múlva ott vagyunk. Nikol bőröndökkel vagyunk, le tud valaki jönni, hogy a cuccainkat betegyük egy autóba?
- Persze küldöm Harryt.
Fogtunk egy taxit, én remegtem az idegességtől. Negyed óra múlva már a kórház előtt szálltunk ki, ami tele volt újságíróval. Harry ott állt a lépcsőn, és várt. Ahogy meglátott kiszállni a taxiból, egyből elém szaladt.
- Szandi. –ölelt meg jó szorosan. Szeméből neki is könnyek szöktek ki.
- Hogy van?
- Kérlek Nikol, mond, hogy nem igaz! Mi történt vele? Mond már!!
- Autóbaleset…- eddig a mondatig bírtam én is. A könyvesbolt közepén rogytam össze, és kezdtem sírni. A telefon kiesett a kezemből. Kereszt anyu leguggolt mellém.
- Héj Alexandra, mi van? Mi történt? Anyáddal van valami?
- Nem!
- Akkor, mi történt? Mond már te lány!
- Liam autóbalesetet szenvedett. –mondtam egyre erősebben sírva. Levegőt kapkodtam, aminek az lett a vége, hogy elsötétült minden. Arra keltem, hogy valaki pofozgat. Egy fehér szobában voltam, amit gyorsan megállapítottam, hogy egy kórterem. Kereszt anyu ül az ágyam mellett. Egy orvos jött be!
- Jó napot kisasszony! Hogy van?
- Jól, de nekem el kell mennem. Azonnal el akarok menni, nekem Londonba kell utaznom!
- Holnap reggel engedjük ki, addig jobb lenne, ha megnyugodna.
Felkeltem az ágyból, szerencsére nem voltam rákötve semmire. Odasiettem a szekrényhez, amiben a ruháim lógtak, és elkezdtem felvenni.
- Nem hallottad, hogy nem mehetsz! Bajod eshet!
- Nem érdekel! Liammal kell lennem, szüksége van rám. –folytak végig forró könnyeim az arcomon. Szemem, már égett a sós könnyektől.
- Elmegyek veled akkor.
- Induljunk már.
- Alá kell írnia pár papírt, hogy saját felelősségre hagyja el a kórházat. Adok azért egy fél levél nyugtatót. Ne, hogy megtörténjen megint az ájulás. Azért ájult el, mert hirtelen nem jutott elég levegőhöz a tüdeje.
- Nem neki kellene ott feküdnie. –mondtam nyöszörögve.
Aláírtam a papírt, hazamentünk, bepakoltam a bőröndömbe, azonnal a repülő térre indultunk. Szerencsére kaptunk a járatra jegyet, ami fél óra múlva indul Londonba.
Liam szemszöge:
Úgy döntöttem, hogy a forgatásról egyenesen Daniellehez veszem az irányt, és visszakönyörgöm magam. Bedobtam a táskám a hátsó ülésre, beültem beindítottam a motort, és elindultam, elég messze van Danielle háza a forgatás helyszínétől.
Hol a csodába van az, az üveg? Turkálok az ülés alatt, majd egyszer elsötétül minden, és csak egy hangos dudaszót hallok.
Nem sokkal rá csomó embert érzek magam körül, ki akarom nyitni a szemem, de nem megy. Valami gép csipog, sírást is hallok. Mi történik? Hol vagyok? Mért nem tudom megmozdítani a kezem? Hall valaki? Itt vagyok! Segítsetek. Most hova megyünk? Miért mondja azt mindenki, hogy életveszélyes az állapotom? Mik ezek a bökések a karomon? Mi történik? Nagy fénynyaláb világít a szemem.
- Mr. Payne kérem, ha hall próbálja megmozdítani a kezét!
Erőlködtem, de semmi.
- Mr. Payne kérem, ha hall, szorítsa meg a kezem! –szólított fel újra. Éreztem ujjait
a tenyerembe, de nem bírtam megmozdítani a kezem. Én akarom, de nem megy. Mi történt?
- Kómába esett. –jelentette ki egy dörmögő hang.
Hogy mi? Az meg mit jelent.
- Mondja meg a hozzátartozóinak.
Ajtócsukódást hallottam. Valószínűleg egyedül maradtam a szobámba.
Mikor leszállt a gép, azonnal hívtam Nikolt.
- Nikol, hol vagytok?
- A Royal Brompton kórházba!
- 10 perc múlva ott vagyunk. Nikol bőröndökkel vagyunk, le tud valaki jönni, hogy a cuccainkat betegyük egy autóba?
- Persze küldöm Harryt.
Fogtunk egy taxit, én remegtem az idegességtől. Negyed óra múlva már a kórház előtt szálltunk ki, ami tele volt újságíróval. Harry ott állt a lépcsőn, és várt. Ahogy meglátott kiszállni a taxiból, egyből elém szaladt.
- Szandi. –ölelt meg jó szorosan. Szeméből neki is könnyek szöktek ki.
- Hogy van?
- Harry, ő a keresztanyukám, elkísért.
- Jó napot, Harry Styles. Itt az autó, pakoljunk be.
Betettük az autóba a bőröndöket.
- Harry, hogy van Liam? –kérdeztem remegve
- Az orvosok azt mondták, hogy kómába van, nem tudják, hogy mikor fog felkelni.
Ismét éreztem azt. Amit a könyvesboltban, fulladoztam, a torkom összeszűkült, a következő percben ismét sötét volt minden.
Harry aggódó karja fogott, és letett egy székre, én pedig kezdtem magamhoz térni, Harry orvos után sikítozott.
- Mi a baj? –jött oda egy fiatal orvos.
- Elájult!
- Már jól vagyok, csak sok volt ez az információ! Oldalra pillantottam, ahol olyan személy állt, akivel nem akartam sosem találkozni. Danielle Peazer.
- Hogy gondoltad, hogy ide jössz? Tönkre tettél minket!
- Állj le! Ez egy kórház! Én, te hagytad itt, ez is a te hibád!
- Álljatok le ennek most nincs itt az ideje. –jelentette ki Harry!
- Egy ember bemehet hozzá, de ne maradjon bent sokáig. A látvány nem lesz kellemes! –mondta egy nővér
- Tessék bemenni Mrs. Payne! –mondta Dan Liam anyujának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése